Rólam

Rólam

Dr. Nagy Anna vagyok állatorvos.

Ha kis kedvence, kutyusa, cicája vagy lova megbetegedett és segítségre van szüksége, hívjon bizalommal, akár az otthonában is felkeresem a kis beteget. A kisállatsebészet mellett a lósebészettel is szeretnék foglalkozni.

Az Állatorvostudományi Egyetemen megszerzett tudásomat a maximális gondossággal ötvözöm, igyekszem mindent megtenni az állatok felépüléséért, akiknek sorsát kislánykorom óta a szívemen viselem.

A lovak különösen fontos helyen szerepelnek nálam. Az egyetemi éveim alatt rengeteg időt töltöttem az Üllői Lógyógyászati Tanszéken és Klinikán, ott lett a nagy vágyam, hogy Magyarország első gyakorló női lósebésze legyek.

Saját magam is lótartó vagyok, és én is átéltem már olyan szituációt, hogy a probléma az éjszaka közepén következett be, amikor csak magamra tudtam számítani. Ennek hatására pedig olyan megoldásokat, alternatív kezelési módszereket találtam ki, amelyeket a mai napig alkalmazok saját praxisomban.

Ezen kívül a lovaknak nyújtott tevékenységeim közé tartozik a termékenyítés, röntgenvizsgálat, fogreszelés, sántaságvizsgálat is.

Probléma esetén tanácsért is nyugodt szívvel fordulhat hozzám! Keressen bátran!

Állatorvos

Dr. Nagy Anna

Állatorvos

+36 30 662 2725

info@drnagyanna.hu

4220, Hajdúböszörmény, Hunyadi János Krt. 60-62.

Rólam

Rólam

„Az Állatorvostudományi Egyetemen megszerzett tudásomat a maximális gondossággal ötvözöm, igyekszem mindent megtenni az állatok felépüléséért, akiknek sorsát kislánykorom óta a szívemen viselem.” tovább…

Kapcsolat

Kapcsolat

Szolgáltatások

Szolgáltatások

Kövess engem

Kövess engem

Online Marketing