Vemhes kanca takarmányozása: Mire kell odafigyelni?

   

Egy vemhes kanca bizony speciális igényekkel rendelkezik, amire a lovasgazdáknak fokozottan oda kell figyelniük, ha azt szeretnék, hogy az anyuka és a pici is egészséges maradjon az áldott állapot teljes időszaka alatt – na meg persze utána is.

Felmerülhet pár kérdés ilyenkor a takarmányozással kapcsolatban is, ezekre szeretnék most választ adni.

 

Milyen takarmányra van szüksége egy vemhes kancának?

 

A vemhesség hosszú, 11-12 hónapos időszakában nem az a lényeg, hogy a kanca minél súlyosabb legyen – ideális esetben a testtömege 10-15%-ot nő csupán – hanem az, hogy minél erősebb és egészségesebb maradjon. Fontos, hogy a táplálásával azt érjük el, hogy normál súlyban, esetleg egy kicsit azon felül legyen, hiszen ez a legjobb mind a ló maminak, mind a csikónak.

Mit kell figyelembe venni?

A vemhes kancának nagyjából 28%-kal több kalóriára, 42%-kal több fehérjére és 80%-kal több foszforra, valamint kálciumra van szüksége, mint azelőtt, de nagy odafigyelést a vemhesség utolsó 3 hónapjában igényel, ugyanis ebben az időszakban nő a legtöbbet a kiscsikó.

Ezt megelőzően a tápanyagigény egyáltalán nem, vagy épphogy magasabb, mint a vemhesség előtti időszakban.

 

Milyen takarmányt adjunk a vemhes kancának?

 

Az első és legfontosabb, hogy a kancának mindig legyen a közelében nagy mennyiségű, minőségi rétiszéna, hiszen ez támogatja leginkább az állat emésztését. Egyen annyit, amennyire csak szüksége van! Ez, illetve a megfelelő szemes takarmány (zab, kukorica, lucerna) ellátás biztosítja a megnövekedett fehérjeszükségletüket is. A lucernamennyiségre oda kell figyelni: ha lehet, ne legyen több, mint a napi szálas takarmány kb 10%-a.

Persze az ilyenkor magas A, illetve E-vitamin igényéről is gondoskodni kell. Az A vitamin mellé célszerű béta karotint adni az állatnak, ugyanis ennek a kettőnek köszönhetően a csikó ellenállóbb lesz a fertőzésekkel szemben.

A vemhesség utolsó hónapjaiban és a szülés utáni időszakban a lizin és a szelén kiegészítése lehet szükséges, de magas vitamin és energiatartalmú olajokat is jó szívvel adhatunk az állatnak: ilyen a csukamájolaj, a szója, vagy a lenolaj.

Minél több helyet foglal el a csikó a kanca pocakjában, annál nagyobb rá az esély, hogy a mama étvágya csökken. Ez sajnos pont azokat a hónapokat jelenti, amikor a legtöbb tápanyagra lenne szükségük. Segíthetünk nekik úgy, hogy szénapelletet, rizskorpa pelletet, vagy egyéb, koncentráltabb takarmányt adunk az állatnak, mivel ezekből több energiához juthatnak még kevesebb elfogyasztott mennyiség mellett is.

A lovak foszfor és a kalciumigénye ilyenkor annyira magas, hogy azt szimplán a takarmányból nem lehet kielégíteni. A nyalósó ilyenkor nagyon jól jöhet, a takarmányhoz igazítva, az állat igényeinek megfelelően adjuk neki!

 

Mennyi takarmányra van szüksége összességében?

 

Erre a kérdésre azért nehéz választ adni, mert minden paci egyedi – ahogy minden ember is. Az egyik várandós nőnek ebből kell több, a másiknak abból, az egyik vashiánnyal küzd, a másik cukorbetegséggel…nem lehet általánosítani. Az biztosan elmondható, hogy sok-sok tápanyagra, vitaminra, ásványi anyagra és nyomelemre van szükségük, de, hogy melyik álltnak pontosan mennyire, azt csak „személyre szabottan” lehet eldönteni.

Ráadásul a vemhesség alatt a kanca és a csikó igényi folyamatosan változnak, tehát az nem járható út, hogy az első hónaptól kezdve megemeljük a takarmánymennyiséget és ennyivel el is intézzük a dolgot.

Annak érdekében, hogy a lovunk kényes emésztése megőrizze tökéletes működését, érdemes abraktakarmányból nem egyszerre nagy adagokat, hanem inkább naponta többször, kisebb mennyiségeket adni neki, de persze úgy, hogy a szálastakarmány folyamatosan elérhető legyen a számára.

 

Ha nem vagyunk biztosak magunkban, vagy úgy érezzük, nem tudjuk tökéletesen felmérni lovunk tápanyag szükségletét, inkább kérjünk segítséget egy állatorvostól, vagy egy takarmányozási szakértőtől! Ők meg fogják tudni határozni, hogyan kellene módosítani az étrenden illetve, hogy milyen típusú abrakból/szálas takarmányból mennyire van szüksége a vemhes kancának. Speciális, kiegészítő tápokat is inkább csak az ő ajánlásukkal vegyünk, az a legbiztonságosabb mind kanca, mind a kiscsikó számára!

 

 

                                                                                                                                                                                                                     Dr. Nagy Ann

Rólam

Rólam

“Az Állatorvostudományi Egyetemen megszerzett tudásomat a maximális gondossággal ötvözöm, igyekszem mindent megtenni az állatok felépüléséért, akiknek sorsát kislánykorom óta a szívemen viselem.” tovább…

Kapcsolat

Kapcsolat

Szolgáltatások

Szolgáltatások

Kövess engem

Kövess engem

Online Marketing